Lehet gyűlölni az autópályát. Hogy gyorsan mennek rajta az autók. Hogy némelyek száguldoznak. Hogy valaki belső sávban tötymörög és hogy mások őket esetleg levillogják, leszorítják. Lehet megvetően tekinteni a csordára, mely nyári szabadságolások idején indul meg és hömpölyög egy irányba, eldugítva az összes sávot. Felháborodhatunk és kikérhetjük magunknak a jobbról vagy leállósávból előzést. Gyűlölhetjük és megvethetjük az autópályákat és az azokon közlekedőket.

De ha fel akarunk lázadni a rendszer ellen, szabadságharcot akarunk indítani a velejéig romlott csordával hogy önnön magasztosságunkat az egész világ arcába kiáltsuk és forgalommal szemben hajtunk fel a pályára ütött-kopott Ladánkkal, akkor tudnunk kell, hogy a forgalom - a sok hülye, aki ellenkező irányban megy az autópályán - kíméletlenül el fog minket tiporni.

És nem azért, mert összeesküdtek ellenünk; mert hajtóvadászatot indítottak ellenünk; mert direkt ránk utaznak. Veszélyes dolog a küldetéstudat, ha dilettantizmussal társul. Milyen kár, hogy a sofőrünk viszi magával népes családját is.

Ijesztő, hogy a családtagok közül sokan, még a szembejövő sávra hajtás közben is boldogan és nyugodtan ül a hátsó ülésen, miközben áhitattal figyeli a sofőrt és fitymáló pillantásokat vet a szembejövő hömpölygő forgalomra. Kevesen látják a veszélyt, de ők sem merik megkérdezni: kiszállhatnánk???